A Bernády-villa szecessziós stílusúépülete a Rózsák (korábban Ady Endre utca) 133. szám alatt áll. Eredetileg 1904-ben építették; 1929-ben vásárolta meg a Bernády család, az 1930-as években pedig átépíttették. Díszes, Vigh István tervezte homlokzata szecessziós stílusú, és a székely népi építészetre jellemző elemek gazdagítják. A villa előtt székelykaput, filagóriát, ülőfülkét állítottak, mögéje fenyőket ültettek, körülötte pedig parkot alakítottak ki. Bernády György halálát követően özvegye 1946-ban adta el egy bukaresti vásárlónak, azonban kevéssel később államosították, Vila Bernad néven bocsátották a fürdővendégek rendelkezésére. Mivel soha nem végeztek rajta komolyabb karbantartási munkálatokat, az épület az 1980-as évek elejére annyira tönkrement, hogy ekkortól már nem szállásoltak el benne vendégeket. Az 1989-es rendszerváltás után az örökösök csak hosszas pereskedés után kapták vissza az ingatlant, tőlük egy marosvásárhelyi származású hölgy vásárolta meg. Időközben a villa lepusztult, omlásveszélyessé vált. A szükséges engedélyek beszerzése után 2019-ben megkezdték felújítását.  (címlapunkon a Bernády-villa felújított kapubejárata • Fotó: Haáz Vince)